Napjaink szánalmasan ostoba, gerinctelen, fantáziátlan és gyáva európai és amerikai politikusai – akiknek halvány fogalmuk sincsen arról, miképpen kellene a „gazdasági válságból” kikecmeregni - rendszeresen gyalázzák Adolf Hitlert. Éppen őt, aki egy a mainál sokkal mélyebb szakadékból vezette ki nemzetét, döbbenetesen rövid idő alatt. Ami természetesen csak egyetlen módon sikerülhetett: szembe kellett szállnia az akkori zsidó pénzoligarchiával.
Álljon itt néhány idézet Adolf Hitlertől annak bemutatására, hogy miképpen gondolkodott ő – és általában a nemzetiszocialista vezetés – a gazdaságpolitikáról. Le kell szögezni: ha volt valaha kormány a XX. században, amelyik betartotta a népnek tett ígéreteit, az Adolf Hitler kormánya volt. Magyarán: a nemzetiszocialista vezetők nem csak beszéltek, de a gyakorlatban is megvalósították mindazt, amit hirdettek.
„A mi népünk sorsának jobbra fordítása nem gazdasági kérdéseken múlik. Hanem azon múlik, hogy képesek vagyunk-e megfelelően kihasználni egyrészt a rendelkezésünkre álló munkaerőt, másrészt országunk földjét és természeti kincseit. A nemzeti közösség (Volksgemeinschaft) nem támaszkodhat a pénz fikción alapuló értékére, hanem a valóságos termelésre kell a hangsúlyt fektetni, amely majd biztosítja a pénz értékét. A termelés a legfőbb alapja a valutánknak, nem pedig valamiféle bank vagy egy arannyal teletömött trezor. És amikor én a termelés növelésre törekszem, akkor én valóban növelni is fogom polgártársaim jövedelmét. De ha csökken a termelés, csökken a jövedelem is, függetlenül attól, mekkora összegű béreket fizetnek ki.” (1937. jan. 30.)”
„Nem az arany, és nem is a külföldi valuták képezik a pénz alapját, hanem egyedül a munka!” (1937. jún. 6.)
„Határozottan úgy vélem, hogy a Német Központi Bank 1937. január 30-án elkezdődött átalakításának eredményeképpen a pénzintézet immár nem egy nemzetközi irányítás alatt álló banki vállalkozás. Az intézmény a Német Birodalom pénzügyi érdekeit szolgálja.” ( Adolf Hitler 1939. jan. 30.)
Adolf Hitlert a maga ösztönös zsenialitásával megértette a lényeget: azt nevezetesen, hogy az úgynevezett közgazdaságtudomány törvényei nem hasonlíthatók a matematika szabályaihoz. Ugyanis a gazdaságot emberek működtetik, ezért a közöttük kialakult hatalmi viszonyok azok, amelyeknek mindenfajta úgynevezett „közgazdasági szükségszerűség” alá vannak vetve. Más szavakkal megfogalmazva: az univerzálisnak kikiáltott közgazdasági törvények egy adott hatalmi szerkezet leképeződései. Ha megváltoznak a hatalmi viszonyok, megváltoznak a közgazdasági törvények is – vélte Adolf Hitler. És igaza volt.
A Führer a maga részéről teljes mértékben elutasította az „ortodox” közgazdasági módszereket, és mint fentebb idézett beszédeiben is hangoztatta: nem az arany, de nem is a külföldi valuták fogják megadni a német nemzeti fizetőeszköz értékét, hanem csak és kizárólag a német nemzet munkája. 1936. október 4-én a német kormány lényegében függetlenítette a nemzeti valutát a nemzetközi pénzügyi rendszertől. A pénz értékét többé nem a pénzmágnások luxusjólétének és világuralmának fenntartása és kibővítése érdekében kitalált „gazdasági törvényszerűségek” határozták meg, hanem a német munkások teljesítménye.
A nemzetiszocialisták természetesen nem tűrték el, hogy a nemzeti bankjuk a karvalytőke kezében legyen. Vagyis Hitler kormányzása idején nem létezett a globális pénztőke irányítása alatt álló – „függetlennek” nevezett – nemzeti bank. A pénzkibocsátásról, hitelezésről, árfolyamokról, kamatokról így nem a zsidó pénzmágnások döntöttek, hanem a német nemzet érdekében cselekvő német kormány. Az eredmények néhány éven belül jelentkeztek: sikerült kiszabadulni az adósságcsapdából , megszűnt a munkanélküliség, szigorú árszabályozást vezettek be (ami az infláció jelentős csökkenését eredményezte), közmunkaprogramok indultak, autópályák, csatornák, lakások épültek, nagyvonalú szociális segélyrendszert hoztak létre, támogatták a sokgyerekes családokat, és mindemellett jutott pénz a fegyverkezésre is. (El ne higgye valaki, hogy a 30-as évek német gazdasági csodája a fegyverkezés felfuttatásának eredménye. A gazdaság ugyanis már azelőtt fejlődni kezdett, hogy a komolyabb fegyverkezési programok beindultak volna.) És végül, de korántsem utolsósorban: alaposan megrendszabályozták a spekulánsokat, és pénzügyi eszközökkel akadályozták meg azt, hogy a „befektetők” az árfolyamok közötti különbségeket mesterségesen megváltoztatva hatalmas nyereségre tegyenek szert.
Hogy a német nemzet mennyire elégedett volt a hitleri gazdaságpolitika eredményeivel, azt világosan megmutatják bizonyos hivatalos statisztikák. És itt most nem a GDP, az ipari termelés, vagy más makrogazdasági adatok a lényegesek. Ha megnézzük a 30-as évek közepétől kezdve a német népmozgalmi statisztikákat, azt látjuk, hogy a házasságok, a születések száma Hitler uralomra kerülését követően meredeken emelkedni kezdett, az öngyilkosságok száma viszont erőteljesen visszaesett. A kedvező tendenciának még a háború kitörése sem tudott véget vetni. Magyarán: a korábban, a weimari köztársaság idején súlyosan elkeseredett, depresszióba süppedt német nemzet a nemzetiszocialista rendszer intézkedéseinek eredményeképpen visszanyerte hitét, életkedvét, és ismét bízni kezdett a jövőben.
A második világháború kitörésének számos oka volt. Egyik ezek közül nem más, mint az a tény, hogy a nemzetközi zsidó finánctőke nem volt hajlandó belenyugodni a Németország feletti uralom elvesztésébe. A pénzmágnások attól is tartottak, hogy a nagyszerű német példát majd mások is követik, és hatalmuk rövidesen semmivé foszlik. A világháborúban elszenvedett német vereség egyúttal a pénzoligarchia diadalát is jelentette.
Még csak az év első napjaiban járunk, de már látszik a kormány intézkedéseinek negatív hatása. A decemberben módosított munkaszerződések jellemzően nem magasabb béreket, hanem alacsonyabb foglalkoztatási óraszámot tartalmaznak (természetesen a ledolgozott órák száma a korábbival megegyezik), legjobb esetben is a 2011-es fizetésért. Ez azonban a dolgozók számára több ezer forintos nettó jövedelemcsökkenést jelent a kieső adójóváírás miatt – írja Bertha Szilvia, a Jobbik országgyűlési képviselője vásárnap délelőtti sajtóközleményében.
A képviselő úgy látja, hogy a megemelt minimálbért sem tudják – vagy ha megtehetnék, akkor sem akarják – kifizetni a munkáltatók, itt is a főállás helyett a részmunkaidőre történő bejelentést tekintik megoldásnak. És ennek még mindig örülni lehet, hiszen sok esetben a vállalkozások inkább létszámcsökkentéssel próbálják a költségeket finanszírozható szinten tartani. Kérdés, hogy miként maradnak életben a szükséges dolgozói állomány nélkül a vállalkozások, és mekkora munkaügyi visszaéléseket vagy vállalkozói csődhullámot fog eredményezni ez a helyzet.
Bertha szerint összességében az mondható el, hogy a kormány megint adott egy nagy pofont mind a munkáltatóknak, mind a munkavállalóknak. Hogy a költségvetéssel mi lesz, nem tudni, hiszen a javasolt bérkompenzáció helyetti elbocsájtások és részmunkaidős foglalkoztatásra történő átjelentések miatt a tényleges bevételek előre megjósolhatóan messze elmaradnak majd a tervezettől.
A Jobbik értetlenül áll az előtt, hogy ezt a nyilvánvaló következményt miért nem látta előre a kormány. Vagy ha nem is látta, miért nem vette a fáradságot, hogy legalább átgondolja a Jobbik által hangoztatott véleményeket, melyek az adórendszer változtatásainak a kis- és középvállalkozások életképességére, valamint a munkaerőpiacra gyakorolt tragikus hatását jósolták.
Mind a munkanélküliségre, a vállalkozások működésére, mind az életszínvonal emelkedésére és a költségvetési bevételekre sokkal pozitívabb hatása lenne az igazságosabb, többkulcsos személyi jövedelemadó újbóli bevezetése és az élőmunkára rakódó járulékok csökkentése, szigorú munkaügyi ellenőrző rendszer garanciája mellett – zárja sorait a Jobbik politikusa. (Forrás: Barikad.hu)
Riadó Magyarországot illetően: zuhanás az államcsődbe
Válságtanácskozás Budapesten – Sietős Canossa-járás az IMF-nél – a mentőakció nekünk még nagyon sokba kerülhet!
Budapest/Bécs – Mindenki Görögországról beszél, de Magyarország „kalapja ég csak igazán lobogva”! Szomszédunk állami fizetésképtelenségbe zuhan. Magyarországban nagyon sok osztrák pénz fekszik.
Az Orbán-kormány drámai válságtanácskozása: az egyik vészhír a másik sarkába ér. A forint mélypontra zuhant. A Fitch hitelminősítő, az utolsó a három ügynökség közül, „ramsch” vagyonhelyzetbe minősítette le Magyarországot és a magyar állam a nemzetközi pénzpiacon nem tud többé kölcsönt felvenni, legfeljebb csak egy horribilis, 10%-os kamattal. Ráadásul Orbán miniszterelnök, saját nemzeti bankja és az EU-elleni háborújával a bizalmatlanná váló nemzetközi befektetők „sztrájkját” idézte elő.
Orbán most szükséghitelért koldul
Orbán kormánya most az eddigi konfrontációs irány teljes fordulatával akar az IMF-nél és az EU-nál szükségkölcsönt kérvényezni. A magyar miniszterek már hétfőn sietős Canossa-járásra akarnak indulni. Magyarország – olyan gyorsan, ahogy csak lehet – egyezséget akar kötni az IMF-fel, és feltételeket is kész elfogadni. „A kormány tudatában van a helyzet komolyságának” - mondta Fellegi miniszter. Orbán miniszterelnök a választási küzdelemben „gazdasági szabadságharcra” hívott fel, mert nem akarta Magyarországot idegen diktátumoknak (spórolási feltételek) alávetni. Elbizakodottan mondta annak idején: „Ha az IMF újra jön akkor én megyek”. Ezt követő unortodox gazdaságpolitikája vezetett adósságrobbanáshoz. A költségvetési hiány finanszírozásához a különadók és a külföldi (többnyire osztrák) bankok milliós megterhelései csakhamar nem voltak többé elegendőek. De még rosszabb jöhet: Orbán a „Too big to fail” (túl nagy az elvetéshez) elvre spekulál: egy nagy adóst nem hagyhat veszni az ember. És így az államközösségnek nem maradhat más hátra, mint hogy mentőernyővel és sok pénzzel nemcsak a nemzetközi bankokat, vagy Görögországot, Olaszországot, Spanyolországot és Portugáliát, hanem most Magyarországot is megmenti. Mint az ezzel járó terhek következménye, tegnap az euró árfolyam is jelentősen zuhant.
Orbán eljátszotta a magyar bónuszt
A rejtély, hogy miért hagyta némán Európa és az USA ilyen hosszú ideig Magyarország átalakulását tekintélyelvű "vezér-állammá" (plusz az eszelős gazdaságpolitikáját), könnyen megérthető: Magyarország egy szimpátia-bonuszt élvezett az 1956-os népfelkelésből, gulyáskommunizmusból, a vasfüggöny megnyitásából, megfűszerezve Sziszi- és puszta romantikával. Orbán miniszterelnök keményen dolgozott e Magyar bónusz eljátszásán. Emlékeztetőnek: a 14 EU-tagállam, plusz Csehország szankcióit egyetlen hétvége alatt vágták a Waldheim utáni Ausztria fejéhez. (Kurucz.info)
Röpködnek a vészjósló hírek a magyar sajtóban, miszerint az IMF nem jön vissza Magyarországra, ami egyet jelent azzal, hogy nem kapjuk meg azt a hitelt, amellyel az ország finanszírozni tudja az államháztartást. Erre még rátesz az Európai Bizottság is egy lapáttal, amikor szóvivőjén keresztül tudatja: amennyiben kiderül, hogy a most elfogadott alaptörvények az uniós normákkal összeegyeztethetetlenek, akkor a Bizottság akár be is fagyaszthatja a hazánknak járó uniós támogatást.
Rettegjünk-e?
Valóban ennyire ki lennénk szolgáltatva az idegen hatalmaknak? Valóban csak más országok támogatásával képes Magyarország talpon maradni?
Azt kell mondanunk, hogy hazánk most fizet a rendszerváltás idején elkövetett bűnért, az észnélküli privatizációért, amire Horn Gyula még rátett egy jókora lapáttal. Az ország vezetői bűnös módon, bagóért szórták szét a magyar vagyont, adtak idegen kezekbe mindent, ami csak érték volt ebben az országban.
A külföldi tőke jelenléte az uniós tagországokban, de a világ valamennyi demokratikus berendezkedésű országában természetes, hiszen ez a globális neoliberális gazdaságpolitika lényege. Csakhogy, amíg a világ valamennyi más országában az idegen tőke nem éri a 30-35%-ot, addig hazánkban jóval 80% fölött van, de van olyan ágazat, mint például a bankszektor, ahol 90%, valamint a biztosítási szektor, ahol 100%. Ez annyit jelent, hogy idegenek lettünk saját országunkban, szinte már semmi nincs, ami a miénk.
A stratégiailag fontos iparágak, az energiaipar, mind idegen kézen van. Ami maradt nekünk, az építőipar és a gépgyártás nem fogja hazánkat a csődtől megmenteni. A messze földön híres mezőgazdaságunkban sem bízhatunk, hiszen a fáradtságos munkával járó földművelésen és állattenyésztésen kívül minden, így a kereskedelmi láncok, a feldolgozó ipar, egyaránt idegen kézen van.
Ami hazánkat illeti, bízvást állíthatjuk, a XXI. századi gyarmatosításnak vagyunk a szemtanúi. Mint egykoron az angol és francia gyarmatosítók által uralt ázsiai és afrikai országokban a helybéli fehérek és négerek, ugyanúgy most mi magyarok is csak „bedolgozók” lehetünk az országot ellepő idegen tulajdonú üzemekben. Csak jogaitól megfosztott bérmunkások lehetünk a profithajszoló multinacionális tulajdonosok szigorú keze alatt.
A neoliberálisok azt mondják, adjunk hálát, hogy méltóztatik ide jönni a külföldi tőke. Adjunk hálát, hogy a Mercedes és az Audi minket választott. Amikor a Mercedes minket választott, a jól fizetett német szakmunkások elveszítették állásaikat, és munka nélkül maradva most segélyre szorulnak. Mi magyarok viszont tapsolhatunk, ugyanis a Mercedes „munkahelyet teremtett” a magyar kéznek. Munkahelyet maximálisan hosszú munkaidővel, és leszorított bérrel. Miközben nem adózik, és a nyereséget kiviszi az országból.
Ami az Európai Uniót illeti, mindig is nagyon zavaró volt, hogy folyamatosan a „támogatására” hivatkozunk. Miért kell egy egészséges ország gazdaságának más országok „támogatásából” megélni? És milyen támogatás az, amikor a nekünk szánt uniós pénzekre kiírt gigapályázatokat sorozatosan francia és német cégek nyerik?
Orbán Viktor az Unióval szemben a „magyar szuverenitás védelmére” hivatkozik. De a fentiek ismeretében felvetődik a kérdés: mennyire szuverén állam még Magyarország? Dönthetünk-e saját sorsunkról önállóan, vagy csak azt tehetjük meg, amit az idegen hatalmak megengednek nekünk? A mostani csata az EU-val és az IMF-fel nem a jegybankról, a 16%-os adóról és a médiatörvényről szól, hanem a cselekvési szabadságunkról. Arról, hogy mennyi maradt meg önállóságunkból, mennyire vagyunk urai saját országunknak. Félő, hogy ezt a csatát, ahogy szuverenitásunk túlnyomó részét, már régen elveszítettük.
(barikad.hu)
